BUDAI VILLA

2022

A budai hegyvidék mindig magán hordozott egyfajta bájt, elvarázsoltságot, ami abból fakadt hogy a tájban megjelenő ember a környezethez idomulva vette birtokba. Az urbánus, városépítészetileg tervezett jelenléttel szemben itt a szabálytalan utcáknak a vonalát a dűlőhatárok, a vízmosások, a természetes használat jelölte ki.

Az első épületekre – présházakra, fogadókra – jellemzőek voltak a fedett-nyitott terek és a későbbi villák verandáinak faragott díszítése is arról árulkodik, hogy sok időt töltöttek az itt lakók vagy pihenők a köztes terekben. A díszes ácsolatok a védettséget jelentő tetők több pontján is fellelhetők.

Az idő múlásával e terek értéke mit sem változott, ezért a kortárs építészeti eszköztárból merítve igyekeztünk hangsúlyt adni nekik, modern formában visszahozni azt a mívességet, amit hajdan kézi munkával állítottak elő.

Ezt a párhuzamot úgy kellett megteremteni, hogy a belső térhasználat teljesen a mai komfort igényeit vegye figyelembe.

Az épületet autóval a panorámás tájolás mögött, gyalog a panoráma felől egy belső átriumon át lehet megközelíteni.

1. szint - völgy felől kertkapcsolatos földszint

vendégszoba, wellness szoba, gardrob, mosdó, lift, medence, szauna, gépészet, kerti mosdó

2. szint - domb felől kertkapcsolatos földszint

fedett beálló, garázs, hobby szoba, kamra, lift, konyha, vendégszoba, étkező, panoráma felé

nappali emelt belmagasságú tere, kerti terasz felé könyvtár rész, gardrob, mosdó

3. szint

szülői háló blokk, gyerek és dolgozó szobák, lift

Archív képek forrása: Balázs Attila: Zugliget története; Budapest, MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft., 2019

látvány: Berki Bálint


Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.