CSALÁDI HÁZ - RÁKOSPALOTA

2014
engedélyezési terv, tervpályázat – III. díj

A hosszúkás alaprajz a belső terek által az utcához, előkerthez kapcsolódó nyitottabb és a hátsókerthez tartozó intimebb pólus kapcsolataként fogalmazódott meg. Az előkert a fogadás, bevezetés, a hátsókert a nyári konyhával inkább az intimebb aktív használat zónája.

BELSŐ TEREK

Az előkerten, „tornácon” át, fokozatosan jutunk a belső térbe a bejáraton, vagy az erkély mögött húzódó nappali megnyitásán keresztül. A hátsó kert és az étkező közt szintén fedett-nyitott, a nyári konyhával egybefüggő térrész helyezkedik el. A földszinti helyiségkapcsolatoknak köszönhetően egyszerre érzékelhető a belső térből a két kertrész, ami tágasabb térérzetet eredményez.

Az emeleten a szeparált szülői és gyerek zónák mellett olyan szabadon berendezhető helyet hoztunk létre, mely számos jövőbeli, elsősorban gyerekekhez kapcsolódó igényt tud kielégíteni (közös tanulás, játék, vendég rész).

A fedett-nyitott terek mai igényeknek megfelelő használata amellett hogy a hazai időjárási viszonyokkal indokolható, magában hordozza a múlttal ápolt aktív kapcsolatot.

Az alacsonyszögű tetővel fedett vakolt tömeg folytatásaként jelennek meg a hagyományos szerkezetű árnyékolók, teraszok. A múlt és a jelen elemeit igyekeztünk minél szervesebben összeszőni, együttes megjelenésükből megfogalmazni a ház formáját.

HAGYOMÁNYOS ÉS MODERN TECHNOLÓGIÁK, ANYAGOK EGYÜTTES HASZNÁLATA

A földszint + emelet kialakítású ház szerkezetileg is egyszerű, takarékos elvek és megoldások szerint szerveződik. A termikus burkon belüli épületrész külső falait kis fesztávú födémek kötik össze, a véghomlokzatokhoz ácsolt szerkezetű erkélyek kapcsolódnak.

A nyári naptól az épület tereit önárnyékot adó fa szerkezetű erkélyek, előtetők illetve árnyékolók védik. A különálló ácsolt tartószerkezet nem közvetíti a hideget a padló- és födémlemezben.

Az épület tetőfedő anyaga lapostető szigetelésre is használt fehér TPO lemez, mely a napsugarak jelentős részét visszaveri, csekély sugárzásból származó hőt továbbítva a kapcsolódó szerkezeteknek.

építész munkatárs: Légár Ágnes, látványtervek: Berki Bálint

otthonneked-terv

otthonneked-III. hely

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.