HÁZ A BUDAI HEGYEKBEN

2017

engedélyezési terv, tervpályázat – I. díj

A ház három egyszerű gondolat köré formálódott: a helyszínre, terepre illesztés „földhöz köti” az épületet, magában hordozva az anyaghoz ragaszkodás, megtelepedés, megállapodás természetes vágyát. Ugyanilyen emberi vágy az előzőektől való elszakadás, elemelkedés is, melynek építészeti megfogalmazását kínálja a terep lejtése és a panoráma. A legfontosabb pedig a belső tér megteremtése a kellő komforttal, intimitással, alapvető funkcionális igényekkel az előző két pólus között.

Az épület bárhol helyezkedik el a telken, annak keskenységéből adódóan két pólusra osztja a kertet. A külső terek közti átlátás mint szervező elv, a nappali – konyha – étkezőn keresztül tágítja a belső teret. A nappali szintjét úgy helyeztük el, hogy a hátsó kert felé szintbeli kapcsolattal rendelkezzen, a völgy felé erkéllyel végződjön, a funkciók vezérszinten meghatározott hármas hosszanti tagozódását pedig kövesse a többi szint is:

  • az északi sávban alárendelt funkciók, közlekedő, lépcső, vizesblokk, fedett teraszra néző nyári konyha-kamra található, akusztikai és termikus védelmet  nyújtva az épület többi részének

  • középen az egyterű nappali – étkező – konyha, a hálószobák, olvasó galéria, bejárati szinten vendégszoba kapott helyet

  • ezeket délről egy fedett-nyitott tér rész határolja, ami keleten és nyugaton erkélyként végződik a külső formaképzés fő elemeként. A lamellák, előtetők és erkélyek belátást és napvédelmet nyújtanak, szűrt fényt engedve a belsőbe.

Ezzel a zónával kapcsolódik össze fokozatosan az utca és az intim hátsó kert, innen nyílik védett helyen a bejárat.

látványtervek: Berki Bálint, makett: Kasik Tamás

bővebben ld:

epiteszforum.hu/haz-az-eszak-budai-volgyben

epiteszforum.hu/hol-lakna-egy-epitesz

otthonneked

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.